Szántóföldi agrárerdészet

Area characterisation: 

A fák ültetése előtt a területen gabonát termesztettek. A szántóföld rendkívül száraz volt, az aszály már egy háromhetes esős időszak után négy nappal is mérhető volt. Mindez az éghajlatváltozás egyik helyi következménye, amelynek problémájára a fák termelési rendszerbe történő bevonása nyújtott megoldást.

Slideshow:

Objective: 

Az Ökoház Farm 2015-ben fogott bele látványos eredményeket hozó agrárerdészeti projektjébe, amelynek keretében az ipari és energetikai célú császárfa ültetvényt fás sávos köztesműveléssel társították, és fokhagymát termesztettek a fák árnyékában. 

A gazdálkodók az interneten történő kutatással, majd az AGFOSY projektbe történő bekapcsolódásuk során szereztek információt az agrárerdészetben rejlő lehetőségekről. Később alapító tagjai voltak az Agroerdészeti Civil Társaságnak, amelyen keresztül kapcsolatba kerültek az Európai Agroerdészeti Szövetséggel (EURAF) és a H2020 AFINET projekt keretében létrehozott Magyarországi Regionális Agroerdészeti Hálózattal. Ennek köszönhetően kapcsolódtak be az agroerdészet „fősodrába”, és számos hazai és külföldi gazdálkodóval állnak kapcsolatban.

Actions: 

A gazdaságban gyakorlati és tapasztalati tényekre alapozva kezdték el alkalmazni az agroerdészet módszereit. Az akkori „konyhakertben” árnyékba került növények jobb növekedést mutattak, mint azok, amelyek egész nap ki voltak téve a közvetlen napsugárzásnak. A következő évtől császárfák alatt kezdtek fokhagymát termeszteni a gazdaságban, de hagyományos, szabadföldi kontrollterületeket is létesítettek. A fák alatt termesztett fokhagyma magasabb hozamot mutatott a hagyományos szabadföldihez képest.

Az alkalmazott ültetési hálózatok: 1x1 méter, 1x3 méter, illetve 4x4 méter. A fák az első két év során öntözést kaptak, a faültetés hagyományos módon, gödörfúró használatával történt, az ültetőgödrökbe szerves trágyát szórtak. 

A fokhagyma vetése hagyományos kézi módszerrel (fontos a legalább 10 cm mélységű vetés) történt. A fák védelmét villanypásztorral oldották meg. A fenti, 2015-2016 óta működő fás sávos köztesművelés mellett háromsoros császárfa védősáv is kialakításra került egy 2,3 ha-os szántó déli oldalán.

Potential impacts/benefits: 

A császárfa ültetvényben kialakított agrárerdészeti rendszerben a fokhagyma terméshozama magasabb volt, mint hagyományos szántóföldi termesztés esetén. A másik agrárerdészeti kezdeményezés a császárfa védősávok telepítése volt a klímaváltozás helyi hatásainak mérséklése és a termőföld védelme érdekében. A magasabb hozam és a klímaadaptáció erősítése mellett a szélesebb termékskála és a többféle jövedelemforrás is említhető potenciális előnyként (a gazdálkodó tartós termékekhez, például bútorok céljából termeszt minőségi faanyagot).

Nagyon fontos hozzátenni ehhez az immáron több éve elkezdődött kezdeményezéshez, hogy az illatos császárfa (Paulownia tomentosa (Thunb.) Steud) hibridjei kapcsán (smaragdfa, oxyfa, csodafa stb.) nem bizonyították megnyugtatóan hazánkban, hogy azok nem válhatnak nálunk inváziós fajokká. Az erre irányuló kutatások rövid időtartamúak voltak és nem a megfelelően változatos környezetben, élőhelyeken zajlottak le (forrás: invaziosfajok.hu). A szántóföldi agrárerdészet eme egyik első hazai példáját ennek fényében érdemes tanulmányozni.

NbS benefits 
  • Increase infiltration / Water storage
  • Increasing infiltration
  • Reducing temperature at meso or micro scale
  • Carbon sequestration and storage
  • Increase Biodiversity
  • Improve air quality
  • Increase population & infrastructures protected by NBS
  • Increase well-being
  • Reducing wind speed
Transferability of the result: 

Hazánkban nagyon kevés példát találunk szántóföldi agrárerdészetre, ezért került bemutatásra az Ökoház Farm egyszerű, de sok tanulságot felvillantó kísérlete. A módszer alapvetően átemelhető, a gazdálkodók szerint a legfontosabb a tenni akarás, a motiváció, a kreativitás, a tudatos klímavédelem, a komoly elkötelezettség, valamint a gyakorlati tapasztalatok megosztása. Fontos tudni, hogy Magyarországon a jogi szabályozás nem támogatja a császárfa (Paulownia) fajok faültetvényekben vagy védősávokban való használatát. Az ültetés során elengedhetetlen az öntözés, különben igen nagy a csemeték kiszáradásának veszélye. A vadkár elhárítása érdekében szükség volt a villanypásztor (viszonylag költséges) használatára is.

Lessons learned: 

A fák rendkívül hasznosak a mezőgazdasági termelési rendszerekben: a gazdálkodói tapasztalatok bizonyítják, hogy az agroerdészet határozottan magasabb terméshozamot eredményez. A haszonnövények növekedését nemcsak az időjárási szélsőségek, de a magas UV-sugárzás is kedvezőtlenül befolyásolja, s ezeket az árnyalás és a fák által teremtett mikroklíma hatékonyan csökkenti vagy semlegesíti. A gyorsan növő fafajok, mint amilyen a császárfa, nemcsak védelmet nyújtanak a haszonnövények számára, de rövid időn belül tűzifát és egyéb faanyagot is biztosítanak a gazdaság ellátására vagy akár piaci célokra is, így csökkentve a megtérülési időt. Emellett, mivel a gazdálkodók tudatosan foglalkoznak agrárerdészettel, tisztában vannak a biológiai sokszínűség növelésének fontosságával is.

Financiación: 

A gazdálkodók saját erőből finanszírozták tevékenységüket

Sustainable Development Goals 
  • 2. Zero Hunger
  • 3. Good Health and Well-being
  • 8. Decent Work and Economic Growth
  • 11. Sustainable Cities and Communities
  • 12. Responsible Consumption and Production
  • 15. Life On Land
  • 17. Partnerships for the Goals